Konkrét gyakorlat igazán sz@r helyzetekre
Ha citromot kapsz az élettől,
csinálj belőle limonádét!”
A mostani állapotokat mindennek lehet mondani, csak „egy kis citrom”-nak nem. Inkább több kiló (ló)citromnak. Viszont abból hogyan lehet limonádét csinálni?
Ez a mondás ismét egy okos tanács, amihez szokás szerint elfelejtették mellékelni a megoldási kulcsot. De ne csüggedj, van egy módszer, amit az igazán sz@r élethelyzetekben szoktam elővenni. Azt gondolom, a mostani történések miatt téged is érdekelhet annyira, hogy kipróbáld és felmérd, mit tud adni neked.
Tehát, íme az én megoldási kulcsom:
szánd rá az időd,
némítsd le a telefonod, próbálj meg egyedül maradni a lakás egyik eldugott zugában,
vegyél elő egy darab papírt, tollat. NEM laptopot, NEM telefont, igazi papírt és tollat!
Ha megvan, akkor írd fel a papír tetejére, hogy „Miért jó nekem a mostani vírus-helyzet?”, aztán kezdd el írni, ami az eszedbe jut.
Ne gondolkodj, csak írj, és CSAK pozitív, jó dolgokat. Meg se állj 20-ig a listádon!
Ne nézz most idiótának, kérlek, fontos, hogy csináld végig.
Az első néhány pont talán könnyen fog menni, de utána nagyon nehéz lesz. Elakadsz és üldögélsz fölötte, azon fogsz gondolkodni, hogy mi a fenéért kezdtél egyáltalán bele, s vajon a Palánkai szülei miért nem más tevékenységet választottak 45 évvel ezelőtt…
Nyugi, értelek, én is végicsináltam már ezt a gyakorlatot néhányszor.
Jónéhány évvel ezelőtt történt, hogy a meglevő cégem mellett rengeteg időt és energiát öltem bele egy új cég indításába, amit két üzlettársammal terveztem megalapítani. Naponta beszéltünk telefonon, hetente találkoztunk, többször csináltunk közös programot családostól, szóval minden jól alakult.
Aztán egyre nehezebben értem el őket, hetekig nem tudtunk találkozni, és ez nagyon kezdett zavarni. Találkozót beszéltem meg egyikőjükkel egy pláza kávézójában, ahol az adott időpontban az illető közölte velem, hogy ők már megalapították a céget az elmúlt héten. Nélkülem.
Ha kell, elég temperamentumos vagyok. Máig azon gondolkodom, hogyan tudtam higgadt maradni, és azzal a mondattal búcsúzni a fiatalembertől, hogy „János, nem haragszom, de soha többet az életben nem akarlak látni”. Felálltam, otthagytam, majd kőmerev arccal bolyongtam a folyosókon, iszonyatosan negatív érzések kavarogtam bennem.
Nem láttam túl sok mindent magam körül, folyton csak arra gondoltam, hogy:
1.) válogatott kínzásokkal végzek a két b@rommal, akik így kitoltak velem
2.) hogy lehet, hogy engem átvertek, amikor én végig tisztességesen játszottam, ez nem igazság
3.) lehet, hogy ennyit érdemlek az élettől, mert valamit nagyon elbarmoltam, csak nem vettem észre?
Hirtelen felcsillant egy icipici remény, kerestem egy üres padot, mert eszembe jutott a gyakorlat. Felírtam a naptáramba, a jegyzet részhez, hogy „Miért jó nekem, hogy nem alapítottam közös céget Jánosékkal?”
Aztán íni kezdtem.
Nehezen ment, néha csak bambultam magam elé, majd káromkodni kezdtem magamban, hogyan lehetek ilyen félcédulás, aki egy plázában cseszi el az idejét, hülyeségeket firkálva a noteszébe. Ez úgy a 12-ik listapont körül lehetett. Ott eltöltöttem vagy 15 percet magam elé nézéssel, aztán megint elkezdtem körmölni, és a végén 21 okot írtam le. Bevallom, voltak közöttük óriási ökörségek is (több időm lesz a hobbijaimra, vagy a kert rendezésére), és óriási okosságok is (nem később vertek át, amikor még több időt és pénzt öltem a közös cégbe), de NEM EZ A LÉNYEG.
Hanem az, hogy a végére olyan megkönnyebbülés vette át az addigi csalódottság, elárultság érzések helyét, amit nehéz szavakba foglalni. Amikor felálltam, úgy éreztem, hogy kimozdítom a helyéből a világot!
A negatív spirál eltűnt, és átvette a helyét a megnyugvás, az elfogadás. Nagyjából az, hogy oké, ez így történt, változtatni már nem tudok rajta, akkor miért pörögjek ezen? Inkább azzal kellene foglalkoznom, amire még van ráhatásom. Így történt, hogy elkezdtem még többet foglalkozni a cégemmel.
Abban az évben 700 milliós bevétellel zártunk…
És nem feltétlenül azért, mert én olyan rohadt okos vagyok, vagy azért, mert akkora pozitív csávó vagyok, hogy a Marsról is látszom. Hanem mert elengedtem a sok önbizalomcsökkentő szarságot, azokat a dolgokat, amik visszahúztak, amik napi szinten rágtak (rengeteget dolgoztam magamon már azokban az időkben is), belevetettem magam a cégembe, csak azzal foglalkoztam, nem érdekelt semmi más, nem forgácsoltam szét magam több projektben. Csak azt néztem, hogyan és mint tudok minél több bevételre szert tenni.
Tömérdek sok pénzt költöttem tréningekre, okos emberek társaságára. Megváltoztak a körülöttem levő emberek is (maguktól mentek, vagy én löktem őket, már nem emlékszem mindenre), és ez is óriási erőket szabadított fel.
Nem azt mondom, hogy ez a mostani, vírusmizériás-válságos sztori ugyanaz. Azt mondom, hogy minden, amit tragédiának fogsz fel, az nem az. Csak neked. Mindig jusson eszedbe, hogy sokan azért a helyzetért is odaadnák valamelyik testrészüket, amiben te most vagy. A kórházak intenzív osztályai és elfekvői tömve vannak rád irigykedő emberekkel.
Szóval.
Bármilyen helyzetben vagy is, fejezd be a kesergést, vegyél elő papírt, tollat, és csináld meg ezt a gyakorlatot, majd irány a Facebook: keresd meg a „Céges válságkezelés a gyakorlatban MOST” csoportot, csatlakozz, írd ki magadból a problémáidat, ajánld fel a segítségedet te is azoknak, akik a te területeden tapasztalatlanok, és élvezd a pozitív változást!
Várlak a csoportban!
