Rokon alkalmazása a cégben – jó ötlet?
Sokszor találkozom munkám során azzal a kérdéssel, hogy vajon mennyire jó ötlet rokont, ismerőst vagy barátot alkalmazni a cégünkben?
Eddigi tapasztalataim alapján azt mondanám, hogy: attól függ. Érdemes a szituációt alaposan átgondolni, rengeteg rejtett buktatót tartogathat egy ilyen felállás, de ha okosan csináljuk, akkor egy kölcsönösen gyümölcsöző felállás kerekedhet belőle.
Alapszabályok rokon, barát alkalmazásakor
A legfontosabb, hogy már az elején gondoljuk át mindent, és fektessük le az alapszabályokat. A kulcs a sikeres közös munkához az, hogy szét tudjuk választani a munkát és a magánéletet. Ahogy a mondás tartja: „A szolgálat az szolgálat, a pálinka az pálinka.” Ne keverjük a szerepeket. Amikor együtt dolgozunk, akkor egymás munkatársai, főnökei, beosztottjai vagyunk, nem pedig Pityu, a kedves sógor, vagy Marika, a tündéri nagynéni.
Evidensnek tűnhet, ám nem biztos, hogy mindig olyan egyszerű szétválasztani a kettőt. Gondoljunk csak például bele, hogy egyszer csak főnökünk lesz az addigi gyerekkori cimboránk, akivel együtt ugráltunk a patakparton a pocsolyában, vagy együtt csajoztunk tinikorunkban. Hirtelen egy teljesen más felállásba, egy alá-fölé rendelt szerepbe csöppenünk, melyet tudni kell a helyén kezelni. Ilyenkor szoktak záporozni a „Te nem az vagy már, aki voltál, akit megismertem!” mondatok, pedig csak annyi történt, hogy ismerősünk, családtagunk, barátunk új oldalát, új szerepét ismertük meg.
És a másik oldal: jó-e a családtagnak, ha a cégemnél dolgozik?
Van az éremnek egy másik oldala, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni, amivel nem igazán szoktunk foglalkozni, pedig kellene. Egy „belsősnek” általában kétszer annyira oda kell tennie magát, mint bárki másnak a cégnél. Meglepő? Vagy logikus? Szerintem inkább ez utóbbi, hiszen a többi alkalmazott és kolléga szemében te vagy a főnök haverja, a protekciós, akinek biztos több a fizetése és kevesebb a munkája, mint nekik.
Ez az emberi, becslésen alapuló teljesítménymérés kétoldalú dolog: a saját munkám mindig 50%-kal többnek tűnik, mint amit valójában csináltam, mindenki más munkája pedig 50%-kal kevesebbnek tűnik, mint amennyi valójában volt. Ezért is kell sokkal jobban odatennie magát egy rokonnak vagy egy barátnak. Ha nem így tesz, akkor ezzel könnyen akaratlanul is rombolhatja a munkamorált, és elkezdenek záporozni a „neki bezzeg ezt is lehet!”-típusú megjegyzések.
Tehát, ha rokont, családtagot, barátot szeretnél alkalmazni a cégben: semmi akadálya. Azt gondoljátok át: tudtok-e egymásra más szemmel nézni, mint addig, és hajlandó lesz-e kétszer annyit dolgozni azért, hogy a többiek elfogadják?
